2013. szeptember 10., kedd

Természetfeletti gondoskodás


Illést az Úr a Kérit-völgyébe küldte, hogy megmentse Aháb királytól, akinek uralkodása alatt idegen isteneket imádtak és megölték a prófétákat.
Isten megígérte Illésnek, hogy gondoskodni fog róla,még azt is megmondta hogyan. Illés egy pillanatig sem kételkedett az Úr szavában
A patak vizéből ivott és az Úr természetfeletti módon táplálta
Minden reggel kenyeret és húst vittek neki a hollók.

Te eltudod képzelni, hogy a hollók képesek ilyen dolgot megtenni? Természetes körülmények között nem. Hiszen amit azok a madarak találnak, azt meg is eszik. Nem lettek volna képesek arra, hogy egy emberről gondoskodjanak. Ez Isten gondoskodása.

És még csak nem is bogarakat,meg mindenféle gilisztákat vittek azok a madarak,hanem a legjobb eledelt. Kenyeret és húst.
Ezt a pár sort olvasva, elgondolkodtam rajta. Nem tudom, én, vagy te mit szólnánk, ha az Úr azt mondaná, hogy majd a madarak viszik neked a kenyeret és a húst.

Isten soha nem változik. Ahogy Illés életében megtette, hogy természetfeletti módon gondoskodott róla, hát Te azt gondolod, hogy Rólad nem tud?
Ne kételkedj benne, hogy veled nem teszi meg.
AZ ÚR RÓLAD IS TERMÉSZETFELETTI MÓDON GONDOSKODIK, MEGADJA AZT, AMIRE SZÜKSÉGED VAN.

Máté 6/25-33 (Egyszerű fordítás)
25 „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen nagyobb dolog életet adni, mint az ételről gondoskodni! Nagyobb dolog testet alkotni, mint ruhát készíteni! 26 Figyeljétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem aratnak, élelmet sem gyűjtenek magtárba — Mennyei Atyátok mégis táplálja őket. Ti azonban sokkal értékesebbek vagytok, mint a madarak! 27 Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét?

28 Miért aggódtok a ruhák miatt? Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek, pedig nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak! 29 Mégis azt mondom nektek, Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek közül bármelyik. 30 Látjátok, ezek a növények ma még virágzanak, holnapra pedig már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Mennyivel inkább fog titeket öltöztetni?! Ne legyetek hát kishitűek!


31 Ne aggódjatok, és ne kérdezzétek: »Mit fogunk enni, és mit fogunk inni?«, vagy: »Mibe öltözzünk?« 32 Azok törtetnek szüntelen ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. Mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van. 33 Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése