2013. szeptember 3., kedd

Akik hisznek

Márk 16:17-18.
Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: BETEGEKRE VETIK KEZEIKET, ÉS MEGGYÓGYULNAK.



Jézus szavai. Ő pedig nem hazudik. Ennek meg kell történnie.
Ha van ismerősöd,vagy a gyermeked, vagy akár te vagy beteg, bátran cselekedd meg ezt . Nem azt mondta Jézus, hogy csak a pásztorok, prédikátorok tehetik meg,hanem akik hisznek. A gyógyulása megtörténik. Kinél hamarabb,kinél később. Hogy miért van ez így, azt csak az Úr tudja, nem a mi dolgunk firtatni. A gyógyulás bekövetkezhet egy pillanat alatt, de lehet egy folyamat is, mint amikor a magot elülteted a földbe. Az sem terem egyből.Meg van annak is a folyamata. Isten adja a növekedést. Ne ess kétségbe, hogy rögtön nem történik meg, Te csak dicsérd és magasztald az Urat az Ő kegyelméért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése