Új életem kezdete

Bevezetésképpen talán csak annyit, hogy nem keresztény családban nevelkedtem, nem volt senki kapcsolatban az Úrral. Számtalanszor voltam nagyon rossz és kilátástalan helyzetben, akkor mindig úgy imádkoztam . Istenem, ha te vagy ott fenn az égben, akkor segíts. Aztán amikor  segített(mindig megtette) eszembe sem jutott, hogy hálát adjak Neki.

1999-ben az intenzív osztályra kerültem . Az orvosok szépen elmagyarázták, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok. Akkor tőlem csak annyi tellett, hogy azt mondtam: Édes Istenem, ne engedd, hogy meghaljak. Ezzel részemről el is volt intézve. A nővérem ekkor már pár hete járt gyülekezetbe és amikor látogatni jött, mindig hozta magával a Bibliát, meg az örömhíradó újságokat. Elkezdte, hogy így az Úr, meg úgy az Úr. Az újságokat rendszeresen a szemetesbe dobtam anélkül, hogy kinyitottam volna. Már amikor láttam, hogy belép az ajtón, kezében a bibliával, szó szerint rosszul voltam. Mondtam Neki—hagyj engem békén, én fél lábbal a sírban vagyok, Te meg a Bibliával jössz. A mellettem fekvő férfi is megjegyezte. na jön már a hittérítő nővére. Eljött az ideje, hogy hazaengedtek, de mivel nem lett jó a véreredményem, (bármit tettek velem bent a kórházban az  úgynevezett: thrombocita érték egyre csak emelkedett,meg lett beszélve, hogy mennem kell csontvelő vizsgálatra. (amitől nagyon féltem, mert felkészítettek rá, hogy nem egy kellemes dolog)

Kiengedtek, de pár napra rá mennem kellett vérvételre, és délután telefonálni az eredményért. Mielőtt a vérvétel meg lett volna jött a nőőőőőőőőővérem!!!! Azért írom így, mert már a hátam közepére sem kívántam az ő Istenével együtt. Akkoriban, nagyon sokszor megbántottam, csúnyán beszéltem vele, csakhogy hagyjon már engem békén.(de hálás vagyok, hogy nem tette meg)Igazi rámenős volt!!! Elmondta, hogy este Istentisztelet lesz és adjak valami ruhafélét oda neki—én nem értettem az egészből semmit, de odaadtam, azzal a céllal, hogy legalább békén hagy végre. Este, alkalom után hozta is. Egy reklám táskában volt és ahogy vettem ki, kellemes borsódzást éreztem. Kérdeztem Tőle, mi ez, mit csináltatok vele. Mondta, hogy imádkoztak a ruha felett. Nagyon flegmán megkérdeztem és akkor mit csináljak ezzel a ruhával—azt mondta vegyem fel és csak legyek benne. Ezt követően mentem a vérvételre. Délután amikor telefonáltam az eredményért(már akkor nagyon féltem attól a vizsgálattól)a főorvos azt mondta—én nem tudom, hogy magával mi történt, de az eredménye tökéletes. Jajj de jó—köszönöm szépen –és örvendeztem, hogy nem kell a vizsgálatra elmennem. De Isten még csak véletlenül sem jutott az eszembe. ÉÉÉÉÉééés akkor megint jött a nővérem többször is, de mindig csak vitatkoztam vele. Ő csak egyre mondogatta hogy a szívében van, hogy engem elhívjon az alkalomra. Nem érdekel engem mi van a Te szívedben, csak engem hagyj békén---mondtam rengetegszer. Aztán egy jó idő múlva megint beállított. Hugom!!!—azt mondta.

Lesz este az alkalom, gyere el és ha nem tetszik én soha többet nem hívlak. Úgy mentem is volna meg nem is. Megkérdeztem a lányom, hogy eljön-e velem, legalább már a nővérem békén hagy. És azon kaptam magam, hogy már öltözködöm. Elmentünk a lányommal. HÁT AMIT AKKOR ÉS OTT ÉREZTEM AZT NEM TUDOM LEÍRNI.

Azóta megértettem sok mindent. Megértettem azt is, hogy miért nem hagyott a nővérem békén, mi volt az a kellemes érzés amikor a ruhát vettem ki a táskából……..stb

Megértettem. 

“Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”