2013. október 6., vasárnap

Mennyei beszéd

A nyelveken szólás Isten ajándéka a Szent Szellem által a Gyülekezet számára.Egyikőnknél sem egyforma és nem is tudunk kétszer ugyan úgy szólni,mert ezeket a szavakat abban a pillanatban a Szent Szellem adja és Ő adja a kiejtést.
Mi sem értjük, csak az Úr. Ez egy mennyei nyelv.
A nyelveken szólás ajándék mindenkinek Isten kegyelméből



Márk 16/17
Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

Miután beteljesedtünk Szent Szellemmel Ez az ajándék működik az imaéletünkben. Ne engedd, hogy bárki megfosszon téged ettől az áldástól.
Egyszer beszélgettem egy fiatal fiúval, úgy 20-22 éves lehetett és elmesélte, hogy amikor az egyik barátja beszél neki arról, ha elmegy a gyülekezetbe és betöltekezik Szent Szellemmel, nyelveken fog szólni. A fiú elmondása szerint, nagyon örült, mert azt gondolta, hogy talán majd megtanul angolul. Amikor szembesült az igazsággal, hogy az angolról szó sincs, hanem mennyei nyelven fog szólni és szólt is, öröm töltötte el.
Amennyiben,te még nem szólsz nyelveken, mert esetleg nem tudtál erről az ajándékról, de betöltekeztél Szent Szellemmel,csak csukd be szemed, add át magad teljesen a Szent Szellemnek és kezdd el kimondani ami jön. Ezt a lépést neked kell megtenni,meg kell nyitnod a szád. Ne lepődj meg, ha először csak szinte kis szótagokat ejtesz ki, valahogy úgy, mint amikor a gyermek beszélni tanul.
Ahogy egyre többször engedsz a Szellem vezetésének, úgy szaporodik a kiejtett szavak száma.
A nyelveken szólással az ördög ravaszsága felett győzelmet aratsz. Isten mindent tud. Tudja miben mesterkedik az ellenség és a nyelveken szólással ellene megyünk az ellenségnek.
Mivel nem értjük, soha nem tudjuk kiért, vagy miért imádkozunk, mit szólunk.
Amikor csak érzed, hogy a szellem imára indítja a szíved, tedd meg,ne halogasd.
A nyelveken akár dicséretet is énekelhetünk.
Amikor tele vagy terhekkel, akkor csak kezdj el nyelveken imádkozni és meglátod az Úr leveszi a válladról


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése