2013. október 2., szerda

Szakadék szélén

Vannak, akik azt gondolják, hogy az Evangélium, az örömhír hirdetése csak a pásztorok,prédikátorok feladata. Mindenkit, aki már ismeri az igazságot elhívott az Úr erre a szolgálatra. Téged , engem is, hogy kinyúljunk az elveszettekért. Azokért az embertársainkért, akik minden egyes nap,a napnak minden percében egy-egy lépést tesznek a kárhozat felé felé.
Nem tehetjük meg azt, hogy " én XY-nak nem beszélek erről, mert az ilyen meg olyan életet él. Mi is a bűnben éltünk és Jézus a bűnösökhöz, a bűnösökért jött el.
Nem tehetjük meg, hogy akik pl. a depressziótól szenvednek elnézzük, ahogy minden nap őrlődik.
Nem lehetünk abban a tudatban, hogy én már jó helyen vagyok, a többi meg csináljon azt amit akar. Nem nézhetjük tétlenül, hogy embertársunk lépésnyire van a szakadéktól és hagyjuk lezuhanni.
Ahhoz, hogy mi ne a szakadékban kössünk ki, Isten embereket használt. Embereken keresztül hallottunk Jézusról, Isten szeretetéről. Isten munkatársai vagyunk, mert elhívott bennünket.
A nagy hatalmas Királynak, a világ Megváltójának, Annak, aki feláldozta az Egyszülött Fiát, szüksége van rád és rám.

Áldjuk és magasztaljuk az Urat, hogy a munkásai lehetünk


Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése