2013. október 26., szombat

Keresztények egységben

Dicsőség az Úrnak,a városban, ahol élek a Gyülekezetek kezdenek valóban egységet alkotni. Különböző gyülekezetek jönnek össze ima alkalmat tartani. Együtt imádkozik a református a pünkösdivel. Sőt!! Én nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy általános iskolákban lehetőség nyílik pünkösdi gyülekezet számára is, hogy a gyerekeknek hittan órát tartsanak. Isten egybeszerkeszti az Ő testét


A Bibliában Isten Igéje szerint nincs katolikus, református, baptista,
evangélikus...Egyház,hanem csak Krisztus Teste a Gyülekezet létezik.Vannak emberek, akik úgy gondolják, csak az a tökéletes gyülekezet, ahová ők járnak. Csak ott hirdetik és tanítják az igazságot. Nem állnak szóba más gyülekezetbe járó testvérrel,teljesen elhatárolják magukat. Nem tehetem meg, hogy nem állok szóba XY testvérrel,mert ő nem oda jár ahová én, nem azt a tanítást olvassa, hallgatja amelyiket én.

Azt, hogy kinek a prédikációja tartalmazza a valóságot, majd a Mennyben fogjuk megtudni.
Isten akarata az egység. Igen is szükséges, hogy más gyülekezetbe járó testvérekkel is beszélgessünk, megosszuk egymással azt, amit számunkra kijelentette az Úr. Nem vitatkozni kell az Igén,hanem megbeszélni.

Amikor más gyülekezetbe járó testvérrel beszélgetünk az Igéről, akkor új kijelentéseket kapunk. Természetesen ami felől nincs békességünk azt nem fogadjuk el. Viszont lehet, hogy az Igét általad nyitja meg Isten a testvér számára. Valamit, amit eddig ő nem úgy tudott,megnyitja az Úr,megértést kap belőle. De ugyan így van ez fordítva is. Erősítsük,bátorítsuk egymást a hitben,mert Isten serege így tud győzelmet aratni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése