A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy öljön, lopjon, pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek(Jn.10/10)
Ha megfigyeled Jézus szavait, Ő mindig egyszerűen szólt az emberekhez. Egyszerű szavakkal mondta el, amit tudatni akar és akar ma is.
A földműveseknek azt mondta. Isten Igéje olyan mint a mag. A halászoknak pedig: Én emberek halászaivá teszlek. Ma is ugyan ilyen egyszerűen szól hozzánk. Azt akarja, hogy megértsük Őt.
Egyszerű szavakkal elmondja, hogy a tolvajnak mi a célja, miért jött.
Azért, hogy öljön, lopjon, pusztítson. Elsősorban meg akarja ölni a hited. Meg akar lopni az áldásoktól amik már el vannak készítve számodra.Mindent megtesz annak érdekében, hogy te ne juss hozzá. Olyan dolgokat produkál, amelyek képesek megölni a hitet. Nagyon sok ember van, aki valamikor hitt, de bizonyos dolgok miatt elveszítette a hitét és a bizalmát Istenben. Jézus világosan elmondja, hogy az ördög hogy munkálkodik. Nekünk fel kell ismernünk, amikor ő lép a területünkre. Csak akkor vagyunk képesek rá, ha ismeretünk van Isten Igéjéből és tudjuk mik az Ő igéretei számunkra, mi az ami megillet bennünket.
Jézus szembe állítja az ördögöt saját magával. Azt is elmondja Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek.
Ha valaki betegségben szenved és fájdalmak között él, az nem mondható életnek. Ha valakinek nincs betevő falatja és nem tud a gyermekeinek ételt tenni az asztalra, az sem mondható életnek. Mit mond Jézus miért jött? Hogy életünk legyen. Ő nem a szenvedést adja, hanem az életet.
Ahhoz, hogy az áldásokat el tudd venni, neked a szívedben kell elhinned Jézus szavait úgy ahogy Ő mondta. Nem kell túl bonyolítani, csak egyszerüen hidd el!!
Bízz benne, hogy Ő mindent a javadra fordít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése