2013. július 14., vasárnap

Óriások legyőzése az életünkben



Dávid és Góliát története.

Dávid 15 éves volt és legyőzte az óriást egy parittyával. Sokszor úgy érezzük, hogy az adott helyzetben nem vagyok képes semmire és ebből a helyzetből nincs kiút, nincs rá megoldás.
Mielőtt Dávid győzelmet aratott, előtte egy folyamaton kellett keresztül mennie. Ő egy egyszerű fiú volt, Isten rávezette egy útra, amelyen felkészítette.
Isten azt akarja, hogy mi is ilyenek legyünk. Mindenkinek megvannak a maga „óriásai”. Ez lehet egy betegség, anyagi vagy családi probléma…stb

Mi azt szeretnénk, ha Isten „ölné” meg, Ő oldaná meg helyettünk. Isten minden eszközt ideadott nekünk a győzelemre, nekünk hittel használni kell.

I.Sámuel.17/12-15
És Dávid, Júda városából, Bethlehemből való amaz Efratita embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, akinek nyolc fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt korban előhaladt.
És Isainak három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. Az ő három fiának pedig, akik a háborúba menének, ezek valának neveik: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Samma.
És Dávid volt a legkisebbik. Mikor pedig a három idősebb elment Saul után:
Dávid elméne és visszatére Saultól, hogy atyjának juhait őrizze Bethlehemben.
Dávidnak 7 testvére volt, ebből 3-an a király hadseregében szolgáltak.Még sem ők ölték meg az óriást. A másik 4-ről nem tesz említést a Biblia.A legkisebb volt Dávid, aki az apja nyáját őrizte, élelmet vitt a testvéreinek. Viszont Dávidnak egyik testvér sem segített. Soha nem panaszkodott, mindig engedelmes volt atyának.(odaadta magát a szolgálatra). Volt rá példa, hogy még az apja is elfelejtkezett róla. Amikor Sámuel elment, hogy királlyá kenjen fel a családból valakit, az apa csak 7 testvért hívatott elő. Sámuel megkérdezte—mind itt vannak?
Ahhoz, hogy Te is óriás ölővé válj, add át magad a szolgálatnak. Mindenkinek ad Isten valami ajándékot amivel szolgálhat. Ez lehet akár betegek látogatása, vagy imádkozás, vendégfogadás. vagy akár ha te nagyon jó vagy pl a barkácsolásban, azzal is szolgálhatsz. Ezek ajándékok, képességek amiket Istentől kaptál, csak rajtad múlik, tud-e ebben használni téged.
Dávid egy győztes típus volt.
I.Sám.17/34-37
És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül:

Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem őt.
A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élő Istennek seregét.
Az egész élete során a kihívásokból győztesen került ki. Amikor apja nyáját megtámadta a medve vagy az oroszlán, puszta kézzel megölte őket. Góliáthoz képest ezek eltörpültek. A kihívások megerősítetteék
A kihívások, a próbák nem Istentől vannak. Azért enged bele az ilyen dolgokba, hogy megerősödjünk. Ezektől nem szabad megijedni. Úgy kell hozzáállni, hogy ebből is győztesen fogsz kikerülni.. A próbák megerősítenek.
Dávid a jutalomra szegezte tekintetét.
I.Sám.17/25
És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, aki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.
A király lányát, vagyont és Sámuel apja házának szabadságát ígérték a győztesnek.
Mint egy 15 éves fiúnak, ez egy nagyszerű ígéret volt. Látta maga előtt a jutalmat.
ha pl. csak ábrándozol arról, hogy megnyered a főnyereményt, de soha nem veszel szelvényt, akkor abból nem lesz semmi. Még csak esélyed sincs rá.
Ha soha nem állsz ki a „harcmezőre”, ha elfutsz a problémák elől, nem lehetsz győztes. A tekintetünket nem a problémára, hanem Jézusra,és lehetőségre, amelyből győztesen kell kijönni.
I.Sám. 17/38-40
És felöltözteté Saul Dávidot a maga harci ruhájába; rézsisakot tett a fejére, és felöltözteté őt páncélba.
Akkor Dávid felköté kardját harci ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. És monda Dávid Saulnak: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam; és leveté azokat Dávid magáról.
És kezébe vette botját, és kiválasztván magának a patakból öt síma kövecskét, eltevé azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyájával kezében közeledék a Filiszteushoz.
Saulnak volt a legkiválóbb páncélja, amit Dávidra adott, de Dávid levetette.
A maga kis egyszerűségével és a parittyával indult el.
Na akarj más ruhájában lenni, ne akarj másra hasonlítani. Legyél önmagad és használd az Istentől kapott ajándékaid, képességeid.
Isten Neked is odaadta a győzelemhez az eszközöket. Teljesen mindegy milyen a problémád.
I.Sám.17/45-47
Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél.
A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.
És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni.
Teljes bizonyossággal állt oda, mert tudta, hogy győzni fog. Teljesen mindegy, hogy az „óriás” milyen fegyverrel megy ellened—betegség, családi, anyagi…stb. probléma, Te a Seregek Urának nevében mész ellene. Hirdesd ki a győzelmed az adott helyzet felett.
Én te óriás ellened Jézus nevébe megyek és győzök.
Ha ilyen hittel állunk hozzá, Isten közbelép és a parittyánk célt talál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése