2014. január 29., szerda

Áthárítás

Nagyon szeretjük hallani,olvasni isten Igéjét. Főleg azokat, amelyek bátorítanak, felemelnek, dicsérnek bennünket. Szeretjük, amikor az Úr azt mondja:Ne félj,nem hagylak el, áldott vagy.....

2014. január 27., hétfő

Imáink

Az Úr minden szívből elmondott imát meghallgat. Nem az számít milyen hangerővel,milyen szavakkal és milyen hosszan imádkozol, hanem az,amit elmondtál szívből jön-e. Amikor imádkozunk, az Úr jelenlétében vagyunk. Az egész menny dicsősége és jelenléte betölt.

2014. január 23., csütörtök

Titok

Olyan csodálatos, hogy az Úrnak mindenre gondja van. Mindenhez megadja az útmutatást, mit hogy tegyünk, vagy mit ne tegyünk. Nem azért teszi, hogy azt lesse mikor hibázunk és jól fejbe koppintson bennünket, hanem azért , hogy nekünk ne kelljen kellemetlen dolgokon átmennünk.

2014. január 22., szerda

Éljetek úgy...

I.Pét. 2/12

Itt körül vagytok véve olyanokkal, akik nem hisznek Istenben, és sokszor azzal vádolnak titeket, hogy gonosztevők vagytok. Tehát éljetek úgy, hogy mindenki lássa, milyen jó dolgokat tesztek, s hogy milyen jól és békességben éltek! Akkor még a hitetlenek is dicsőíteni fogják Istent a jó tetteitek miatt azon a napon, amikor ő eljön.



2014. január 20., hétfő

Áldott vagy

Szép napot kívánok mindenkinek.
Legyen a szívedben öröm és békesség, mert az Úr veled van

2014. január 16., csütörtök

Szólj a "hegyedhez"

Márk 11/22,23
Legyen hitetek Istenben
Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik akkor úgy is lesz.

2014. január 10., péntek

Tartsd meg a hitet

II.Tim.4/7,8
Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat bevégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem a megigazultság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik várva várják az Ő megjelenését.
Pál azt mondja a hitnek szép harcát megharcolta, futását bevégezte és a hitet megtartotta.
Tudjuk, hogy milyen  helyzeteken ment keresztül Pál. Nem volt olyan egyszerű hirdetnie az Evangéliumot, mint nekünk. Mégis—SOHA NEM ADTA FEL, SOHA NEM KÉTELKEDETT. MEGTARTOTTA A HITET.
Pál elnyerte a dicsőséges koronát. Győztesként befutott a célba.

2014. január 8., szerda

Visszatükrözni az Atyát

János 14/8-10
8 Ekkor Fülöp szólalt meg: Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk. 9 Jézus így válaszolt: Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát«

2014. január 6., hétfő

Kerüld a viszályt és keresd a békességet

Az idők során ráébredtem arra, hogy azért nincs békességem bizonyos dolgokban, mert nem teszek ellene semmit. Egy kereszténynek mindig békessége kell, hogy legyen. Mondhatod: könnyen beszélsz,mert te nem vagy abban a helyzetben amiben én. Mindenkinek megvannak a maga gondjai, problémái. Így nekem is. Attól eltérően békességünk kell, hogy legyen. Elsősorban azért, mert  meg kell bíznunk az Úrban. A problémáid miatt ne aggódj, hiszen az Úr gondot visel rólad. Ezen a területen már nem aggódok semmi felől. Megbízok Istenben.

2014. január 3., péntek

Szívünk elrejtett embere

1Sám 16:7)
Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van"
1 Péter 3
"Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt."

2014. január 2., csütörtök

Testvérek Krisztusban

Te is, én is Isten családjába tartozunk. Isten, már nem csupán Isten a számunkra, hanem Ő lett a mi mennyei Atyánk. Ez egy csodálatos dolog. összeköt és összetart bennünket az Úr szeretete. Egy családhoz tartozunk attól eltérően, hogy elég kevés testvért ismerünk személyesen. A világ minden táján élnek testvéreink. Egy Szellemmel töltekeztünk be és ugyan az az Urunk.
Szükségünk van egymásra. Vannak testvérek, akik nem akarnak, vagy nem mernek imatámogatást kérni ha bajban vannak. Azt gondolják, elboldogulnak ők egyedül is, vagy éppen azért nem szólnak senkinek a problémájukról, mert esetleg tartanak attól, hogy lenézik őket.
Hogy máris ítéletet mondanak felettük: Azért került XY ilyen helyzetbe, mert.......
Nem szabad senki felett ítéletet mondani és bírálgatni, hogy miért került olyan helyzetbe. Nem az a szolgálatunk, hogy ítélkezzünk, hanem az, hogy segítsük egymást.
Emeljük fel és erősítsük azt, aki gyengébb. Lehet, hogy te erősebben állsz hitben a gyógyulás területén mint én. Vagy éppen fordítva. A segítség kérés nem jelent hitetlenséget. Éppen hogy az ellenkezőjét. Mert hisszük Isten Igéjét, hogy: egy megfutamít ezret, kettő tízezret V. Mózes 32/30
Isten ajándéka az egység, amelyben hatalmas erő van.
Azokat a testvéreinket is erősíteni és segíteni kell, akik még nem olyan régen kerültek be Isten családjába. Azokat, akik most születtek újjá. Segítsünk nekik, hiszen ők még olyanok, mint az újszülöttek. Amikor egy pici baba megszületik, őt is táplálni, ápolni, tanítgatni kell. Minden egyes nap fejlődik és tanul. Így van ez Isten királyságában is. Mi is minden nap fejlődünk, épülünk, tanulunk.
Mindannyiónknak szükségünk van egymásra.
Nem azért fordulunk a másikhoz,mert hitetlenek vagyunk, hanem azért, mert az Úr egymás mellé rendelt bennünket, hogy szolgáljuk a másik felé.
Galata 6/2
Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.
Ezért különleges és csodálatos ez a kapocs, amely bennünket összeköt.
Sokan vagyunk, mégis KRISZTUSBAN EGYEK
Így alkotunk egy kerek egészet, ami nem más, mint KRISZTUS TESTE

Ámen

2014. január 1., szerda

Áldásokban, Békességben, Szeretetben gazdag Új Évet

Drága Testvéreim!!!



Zsid 13,8.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz
Az Ő szeretete nem halványul és kegyelme sem változik. Ebben az évben is ugyan olyan hűséges hozzánk. Nem marad el és el sem távozik tőlünk. Áldásait ránk árasztja bőséggel. A
bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.
Most is azt mondja nekünk: Ne félj, csak higgy!!!!
Csak Őbenne bízzunk és Rá támaszkodjunk. Továbbra is vezet bennünket az Ő útján és azok az áldások, amelyeket megígért ugyan úgy érvényesek 2014-ben is, mint Mózes idejében.
V. Mózes 28/2-14
2 Ha engedelmeskedsz Istened, az Örökkévaló szavának, akkor mindezek az áldások rád szállnak és beteljesednek rajtad: 3 Áldott leszel városodban, áldott leszel szántóföldeden. 4 Áldott lesz minden gyermeked, földed termése és fáid gyümölcse, állataid szaporulata, a borjak, gidák és bárányok. 5 Áldott lesz éléskamrád és dagasztóteknőd. 6 Áldott leszel, mikor bejössz és amikor kimész. 7 Ha ellenség támad rád, szemed láttára veri meg őket az Örökkévaló. Egy úton jönnek ellened, de százfelé futnak előled. 8 Áldást parancsol az Örökkévaló melléd: vállalkozásaidban, csűreidben, mindenben, amit teszel. Bizony, megáld téged azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad neked. 9 Szent népévé készít fel az Örökkévaló, ahogyan megesküdött, hogy tulajdon népévé legyél. S akkor majd követed parancsait, és útjain jársz. 10 Megérti a föld minden népe, hogy az Örökkévaló nevét viseled: ezért félnek és tisztelnek téged. 11 Az Örökkévaló áldása miatt bővölködsz majd minden jóban a földön, amely felől megesküdött őseidnek, hogy neked adja. Megszaporítja utódaidat, állataidat és földed termését. 12 Megnyitja neked kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon földedre, kellő időben, s hogy kezed munkáját megáldja bőségesen. Te adsz kölcsön sok más népnek, míg neked nem kell kölcsönkérned soha. 13 Fejjé tesz téged az Örökkévaló, nem farokká, mindig fölül leszel, és sohasem alul. Bizony, így lesz, ha engedelmeskedsz Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, amelyeket ma átadok neked. Gondosan teljesítsd hát azokat, 14 és ne térj el az igéktől, amelyeket ma parancsolok neked, se jobbra, se balra! Ne kövess más isteneket, ne szolgáld, és ne imádd őket!

2014   AZ ÁLDÁSOK ÉVE

ÁMEN