2013. december 18., szerda

Szeretet

Régebben láttam egy műsort, amelyben egy 18-20 éves fiúval készítettek riportot. Ez a fiú kábítószer függő volt, amitől sikerült megszabadulnia. A riporter megkérdezte tőle, hogy vált függővé, mi volt az oka, hogy ehhez a szerhez nyúljon.

Ő elmondta, hogy egy igen jómódú családban nőtt fel. A szülei vezető beosztásban dolgoztak és ez a fiú mindent, amit csak akart megkapott a szüleitől. csak a a szeretetet nem. Ezek a szülők abban a hitben voltak, hogy ha mindent megvesznek a gyermeküknek, akkor az a szeretet. Közben ez a fiú teljesen magányossá vált. Elmondta, hogy a szüleivel csak nagyon ritkán találkozott. Általában a hűtő volt az üzenőhely, ahová kis cetlikre írt üzeneteket mágneseztek fel. Nem tudta a gondjait, problémáit,örömét-bánatát megosztani, megbeszélni a szülőkkel. Ha ő kiírta a papírra, hogy moziba menne és szüksége volna pénzre, amikor az iskolából hazament, az asztalon találta a pénzt, ami jóval nagyobb összeg volt, mint ami egy mozira kell.
A későbbiekben aztán a szülőkkel együtt nem töltött időt a barátokkal pótolta. Mondanom sem kell, hogy milyen társaság vette körül. A drog pillanatnyi örömet, felszabadulást,mámort adott neki. Ez pótolta a szülők szeretetét.
A szeretet az nem a pénzről kell, hogy szóljon. A szeretet egy cselekedet, ami szívből jön.
Ismerős körben is van olyan, aki azt gondolja, hogy a gyermekének mindent megvesz, azzal fejezi ki a szeretetét. Aztán ez az évek során oda vezet, hogy az a gyerek természetesnek, immár szülői kötelességnek tartja azt, hogy megkapja a márkás ruhát még akkor is, ha másra is kellene az az összeg.
Ahogy telnek az évek, már nem tud örülni semminek sem.
A szeretteinket névnap, születésnap,karácsony....alkalmából megajándékozzuk. Ahhoz viszont, hogy egy-egy kis aprósággal kedveskedjünk, kifejezzük szeretetünket, nem kell semmilyen ünnepnek lennie. Meglephetjük a szomszédunkat egy cserépvirággal, egy tábla csokival csak úgy. Azért mert szeretjük és ezzel kifejezzük ezt. Megcselekedjük a szeretetnek ezt a formáját.
Nem az érték a lényeg. Vehet valaki drága arany ékszert is valakinek, ha nem szeretetből adja.
Viszont előfordul az is, hogy szívből, szeretetből adsz valakinek valamit és azt látod, hogy nem örül neki. Nem értékeli, sőt még inkább abban a valamiben is a hibát keresi.
Ennek nem így kellene lenni.A szeretet nem ilyen.
A szeretet örömmel ad és boldog, hálás a szívében, mert kap.
Legyen az az ajándék értékétől független,mert nem a forintban mérhető érték a fontos,
A szeretetben történő cselekedetet nem lehet semmilyen kincshez hasonlítani.

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1 Kor 16, 14)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése