2013. november 24., vasárnap

A víz felkavarodik

János 5/5-9
A Betasda tavánál nagyon sok beteg feküdt. Arra vártak, hogy megmozduljon a víz és aki elsőnek ér be,az meggyógyul. Vakok, sánták, sorvadtak mind a gyógyulásra vártak.
Volt köztük egy 38 éve beteg ember, aki soha nem jutott be elsőként a vízbe. Nem volt senki, aki őt gyorsan betudta volna vinni.

Jézus meglátta ezt az embert és tudta róla, hogy milyen régóta beteg. Odament hozzá és egyszerűen azt kérdezte:akarsz-e meggyógyulni. A férfi elmondta, hogy senki nincs, aki őt a vízbe tudná vinni. Nem is gondolt arra, hogy nem kell neki a vízbe menni, mert az Úr őt meggyógyítja.Jézus pedig egyszerűen azt mondta neki: kelj fel, vedd a te nyoszolyádat és járj.
Ebben a pillanatban meggyógyult. Felvette a nyoszolyát és járt. Amikor Jézus kimondta neki azt, hogy kelj fel és járj, akkor ez a férfi még feküdt a földön. A láthatók szerint még beteg volt. Egy szóval sem mondta az Úrnak,de hát nem tudok felkelni...
Jézus szavára hittel a szívében cselekedett.A gyógyulás a hit jutalma. Amennyiben elkezdett volna kételkedni, nem történt volna meg, hogy egyszerűen felkel és jár.
Ma dicsőség az Úrnak nem kell arra várnunk, hogy valaki bevigyen a vízbe.
Az Úr ma is azt kérdezi: Akarsz-e meggyógyulni? Vagy mint amit a vaktól kérdezett: mit akarsz, hogy cselekedjem veled?
Amit akarsz, az megtörténik, ha hiszel. Nem a panaszkodásunkat,nem a kételkedésünket válaszolja meg az Úr,hanem a hitünket. Ő már mindent elvégzett a kereszten. Nekünk hitben el kell vennünk. ha a hitetlenség nagyobb mint a hitünk, akkor nem történik semmi.
Olyan ez, mint amikor valakinek a a bankszámlájára több millió forintot utalnak. Ott van a számlán és még is az illető nyomorúságban van, éhezik. Miért? Mert nem veszi ki a pénzt. Számunkra itt van az Úr Igéje. Ha nem vesszük el és nem tesszük magunkévá, akkor nem tudjuk élvezni az áldásokat.
A Szent Szellem kavarja fel a vizet. A Szent Szellem erejét pedig a hitünk által tudjuk működésbe hozni.
Most akármilyen problémával küzdesz. Csukd be a szemed,mert az Úr azt kérdezi: mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Akarsz-é meggyógyulni?
Az Úr megcselekszi, ebben a pillanatban. Azt mondja:"kelj fel és járj".
Ne kételkedj, hanem higgy!!!!
A vizet a Szent Szellem felkavarta ott, ahol épp most vagy. A"tónál".A te "tavadnál"
Uram, én hálát adok Neked, hogy azok a testvérek, akik most hittel meg cselekedték azt, hogy becsukták a szemüket és elmondták Neked a szívük vágyát, megkapták ebben a pillanatban amit kértek Tőled

Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése