2013. december 10., kedd

Az Úr nem olyan mint egy esernyő

Természetesen az Urat nem lehet semmihez hasonlítani, mert semmi és senki nincs Őhozzá fogható.
Képletesen viszont sok esetben emberek számára egy védőeszközként  tartják számon.
Valamikor én is ilyen voltam. Ha baj volt körülöttem, nehézségeim voltak, akkor nagyon tudtam imádkozni. Amikor viszont rendeződött minden, mert az Úr megsegített, akkor bizony elfelejtkeztem Istenről. 

Zsidó 13/5
"Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged."
Az Úr soha nem hagy bennünket egyedül. Még csak el  sem távozik mellőlünk.  Erre Ő ígéretet tett. Ha valamit Ő megígért, akkor az úgy is van.  Teljesen mindegy, hogy mit csinálsz.  Főzés közben, vagy amikor az autót szereled, vagy tanulsz, a boltban vagy…… Ő ott van veled, melletted.
Egy valódi közösséget, egy mély kapcsolatot szeretne veled. Egy olyat, amikor úgy beszélsz vele, mint egy látható személlyel.
Képzeld magad abba a helyzetbe, hogy van melletted valaki  és soha nem szól hozzád egy szót sem. Vagy csak akkor szólít meg, amikor szüksége van valamire. Aztán amikor megteszed, még megköszönni is elfelejti. Mennyire tud az ilyen fájni, milyen rosszul esik  nekünk embereknek. Akkor mennyivel  inkább az Úrnak. Ő örömét leli abban, amikor beszélgetsz Vele. Megosztod örömöd, bánatod, gondolataid. Amikor minden kérdéseddel Őhozzá futsz és Tőle várod a választ. Örömét leli abban, amikor hálával és dicsérettel szólunk Hozzá, énekelünk Neki. Örömét leli abban, amikor csak egyedül Őbenne bízol és  mindent az Ő kezébe teszel.
Sokan valóban úgy tekintenek Istenre, mint egy esernyőre. Ha esik, ha fúj a szél, amikor vihar van előveszik, aztán amikor kisütött a nap felakasztják a szögre.
Az Úr abban leli örömét, amikor nem csak a „vihar „ idején jut eszünkbe, hogy van egy hatalmas Isten, aki emberi értelmet felülmúló szeretettel szeret Téged és engem is, hanem  akkor is, amikor  süt körülöttünk a nap.

Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése