2015. január 27., kedd

Hirdessétek az evangéliumot

(Márk evangéliuma 16,15)
„Majd ezt mondta nekik: Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek!”
(Márk evangéliuma 2,17) 
„Jézus meghallotta, és ő válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.”
Menjünk a széles világba!!! Ezt mondta az Úr.
Hogy tudnám én ezt megtenni, ha nem megyek el azokhoz, akik nem ismerik a kegyelmet. Mondhatok ilyet, hogy óó én nem megyek olyan helyre, ahol isznak, ahol dorbézolnak, káromkodnak?? Van, aki ezt mondja, arra hivatkozván, hogy ő ugyan nem vállal közösséget az ilyen emberekkel, nem keresi a társaságukat. Ha az Úr küld, igen is én bemegyek a kocsmába, bemegyek a drogosok közé és bemegyek a roma telepre is. Ez a küldetésünk. Jézus a bűnösökért, a bűnösökhöz jött. Hálával tartozunk azért, hogy Ő egy asztalhoz ült a bűnösökkel.
Lukács 15/1,2
1 A vámszedők és a bűnösök mind Jézus köré gyűltek, hogy hallgassák őt. 2 De a farizeusok és a törvénytanítók morgolódni kezdtek: Ez az ember a bűnösökkel barátkozik, sőt, együtt eszik velük
Ha Ő megtette, nekünk is meg kell tenni. Mi a bűn?
János 16/8,9
És Ő, amikor eljön, megfeddi a világot bűn, megigazulás és ítélet tekintetében. 9 Bűn tekintetben, hogy nem hisznek énbennem,
Hogy higgyenek, ha nem hallanak róla? Ahhoz, hogy halljanak, nekünk kell elmenni. Nem mondhatjuk azt, hogy majd én imádkozom érte, hogy a megfelelő személy menjen. Én vagyok a megfelelő személy!!! És te vagy a megfelelő személy. Sajnos hallani olyat, aki azt mondja: én nem is állok szóba az olyan emberrel, aki nem hisz, aki távol van az Úrtól.
Lehet, hogy egy személyhez többször el kell menjünk. Több időt kell szánnunk arra, hogy beszélgessünk vele. Nem elég az, hogy csak azt mondjuk higgy az Úrban. Lehet, hogy az a személy tele van sebekkel, tele van fájdalommal, mert tragédia hátán tragédia történt vele és Istent okolja. Az ilyen embert vessük meg? Az ilyen emberrel ne beszélgessünk? Isten velünk is türelmes volt évekig, évtizedekig. Akkor mi hogy tehetnénk meg, hogy türelmetlenek vagyunk??
Nekünk kell elmondani, hogy megtudják: Isten szereti őket és a rossz dolgok nem Tőle vannak.
(Jakab levele 1,17)
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”
Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése