2015. január 5., hétfő

Jézus az egyetlen

Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és az ember között. Nincs rajta kívül senki más. Őt nem lehet helyettesíteni senkivel és semmivel.
Zsidó levél 9,11-15 (Csia)
A Krisztus ellenben az elkövetkező javak főpapjaként a nagyobb és bevégzettebb, nem kézzel csinált, azaz nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül, és nem kecskék és borjúk vérével, hanem a saját vérével ment be egyszer a szentélybe, miután örök megváltásra talált lehetőséget. Mert ha bakok és bikák vére, a tehénnek az áldozatra szórt hamuja megszentelik a megfertőzötteket, s a hús vonalán megtisztulást szereznek, mennyivel inkább tisztítja meg a Krisztus vére a holt tettektől lelkiismeretünket, ki az örök Szellemen át vitte magát oda hibátlanul az élő Istennek, hogy az élő Istennek szolgálhassunk, és ezzel új szövetség közbenjárója lett, hogy miután az első szövetség alatt elkövetett áthágások megváltására megtörtént a halál, az elhívottak elnyerjék az örök sorsrész öröklésének ígéretét.

Áldott szép napot kívánok mindenkinek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése