2014. december 22., hétfő

Isten már akkor szeretett...

Amikor
---Még meg sem születtünk
---amikor nem is hallottunk róla, 
---amikor hallottunk, de nem jutott eszünkbe, hogy hálát adjunk azért, amink van 
---amikor mérgesek voltunk és Őt vádoltuk a rossz dolgokért
---amikor embertársainkkal nem úgy beszéltünk, ahogy kellett volna
--amikor önző módon szerettünk.........
Egyszóval--amikor teljesen bűnben éltünk.
Ő akkor is szeretett bennünket.
Ő annyira szeretett bennünket, hogy az Egyszülött Fiát Jézust adta értünk azért, hogy ne vesszünk el. Azért, hogy az örökkévalóságot abban a csodálatos országban töltsük Ővele együtt, amit elkészített számunkra.
Ebbe a gyönyörű országba a belépést Jézus a saját vérével szerezte meg.
Drága árat fizetett Isten értünk. Drága áron váltott meg minket. Ezért te és én is értékesek vagyunk az Ő számára, mert:
„Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén.” (1Péter 1/18,19)

(EFO)

Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére.

Legyen szép napod



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése