2014. november 18., kedd

Sebeink

Mindegyikőnkkel történt már valamilyen sérülés. Nem kimondottan balesetre gondolok, hanem egy horzsolásra, elvágtuk az ujjunkat, vagy éppen egy tüske szúrt meg. Ezek kisebb sérülések. 
Aztán vannak nagyobbak, amelyek mélyebb, fájdalmasabb sebeket okoznak. Amikor valamilyen okból sérülésünk van, az bizony fájdalommal jár. Ezek a sebek viszont szépen begyógyulnak. Egyik hamarabb, másik később. Ez a sebtől függ. Egy műtét utáni seb nehezebben gyógyul és több fájdalmat okoz, mint egy horzsolás.
Mégis megeshet, hogy egy horzsolás okozta sérülés gyógyulása eltarthat hetekig is. Mikor? Ha állandóan letépjük a seb tetejét, akkor nem tud begyógyulni.
Éppen így van az a lelki sérülésekkel is. Mindenkit bántottak már meg. Mindenkit ért fájdalom valamilyen okból. Nincs olyan seb, amit az Úr ne tudna begyógyítani.
A Zsoltáros azt írta
(Zsoltárok 147,3)
„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.”
Az Úr az, aki meggyógyítja és bekötözi. Ő nem személyválogató, hogy veled megteszi, velem pedig nem. Az én sebeim is bekötözi.
De mit teszek én??? Leszedem a kötést és a gyógyulásnak indult sebet feltépem. Így vagyunk a sérelmeinkkel, fájdalmainkkal. Hogy tudom feltépni? Ha újra és újra felhozom-újra és újra erről beszélek.
Már régen volt. Több éve, de még mindig beszélek róla. És újra és újra előjön bennem az az érzés, amit akkor éreztem, amikor a sérülést kaptam.
Hogy tudok ezen változtatni? Hogy engedjem, hogy az Úr meggyógyítson, begyógyítsa a sebeket? Úgy, hogy nem beszélek róla. Nem szedem le a kötést és nem tépegetem fel a seb tetejét.
Nincs olyan fájdalom, ami ne múlna el. Nincs olyan seb, ami ne gyógyulna be. Természetesen van, amihez több időre van szükség.
Aki hozzátartozóját veszítette el, az nem egyik napról a másikra gyógyul. De befog az is. Ez nem azt jelenti, hogy a szeretteinkre soha többé nem fogunk gondolni. Szó nincs erről. Természetesen nem feledjük el őket, de már nem érezzük azt a fájdalmat, amit akkor éreztünk. Már nem azt érezzük, hogy én ezt nem bírom ki, hanem szeretettel és békességgel a szívünkben gondolunk rájuk.
Ha bármilyen okbók most sérülésed van drága Testvérem, hidd el, hogy az Úr az Ő szeretetével, gyengédségével bekötözi és meggyógyítja, csak engedd meg Neki. Ne szedd le a kötést és ne tépd fel a gyógyulásnak indult seb tetejét. Nem mondom, hogy egyszerű és könnyen megy, de nem lehetetlen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése