Oldalak

2015. november 9., hétfő

Vendégszeretet

(Zsidó levél 13,2) 
„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.”

(Római levél 12,13) 
„A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.”

I. Mózes 18/1-5
A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor 2 fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult, 3 majd ezt mondta: Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát! 4 Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában! 5 Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok! Legyen úgy, ahogy mondtad válaszolták a férfiak.

Mózes, amikor a három férfi elé sietett, még nem tudta, hogy kik ők. Nem tudta, hogy kiket vendégel meg. A lehető legjobbat adta nekik.
Ő egy vendégszerető ember volt.
Nekünk is annak kell lennünk, hiszen azt mondja az ige, hogy gyakoroljuk a vendégszeretetet. A vendégszeretet alapja nem a nagy dinom-dánom, nem az órákig tartó főzés-sütés...., hanem a szeretet. Betérhet hozzánk a szomszéd, a munkatárs, egy nagyon jó ismerős..... Mit teszünk ilyenkor?
Én voltam már olyan valakinél, ahol még azt sem mondták, hogy üljek le.. A vendégszerető ember első gondolata az, hogy tud kedveskedni a hozzá betérőhöz. Nem arról van szó, hogy rögtön álljunk neki levágni egy tyúkot, vagy süssünk süteményt.
A körülményeinkhez és az adott helyzethez képest, mi a legjobb, legtöbb amit adhatok. Egy szék, ahová helyet tud foglalni, egy kávé, vagy épp egy pohár víz, amivel megtudom kínálni. Mindegy mi, csak szeretetből adjuk.
A vendégszeretetet nem csak otthonunkban gyakorolhatjuk. Szembejöhet velünk az utcán egy idegen, aki "vendégként" van a városban, vagy az országban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy invitáljuk meg az otthonunkba. Viszont ha útbaigazítást kér, mert nem tudja hogy hol találja meg azt a bizonyos épületet, vagy teret, vagy bármit, akkor legyünk készségesek arra, hogy szeretettel útbaigazítjuk. A vendégszeretetet, az emberek iránti szeretetet mindenhol tudjuk gyakorolni.
Nem tudhatod, ki tér ma be hozzád. legyél vendégszerető, add a tőled telhető legjobbat. Sosem tudhatod, mikor vendégelsz meg angyalokat
(1Korintusi levél 16,14)
„Mindent az isteni szeretet által tegyetek!”
Ámen

Legyen szép napod


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése